2014.03.29.
20:45

Írta: Kozpontban.hu

Emberek járhattak a Vénuszon, a Holdon és a Marson…..már a múlt század 50-es éveinek elején

Nem újdonság az a hír, hogy Amstrong a Holdra tette a lábát a 60-as években. Az sem nagy hír már, hogy az amerikaiak, és az oroszok egymással versengtek a világűr meghódításában. Azonban több mint elgondolkodtató, hogy mi lehet az oka annak, hogy a nagy fellángolások után már nem hajtanak végre több Holdexpedíciót a Földről. Pedig nagy tervekkel indultak az asztronauták a nemzetközi űrbázisra.

Mint a hírekből kiderült, innen akarták indítani az űrhajókat, mert ez gazdaságosabb lett volna, mint állandóan a Földről startoltatni. A Földről csak pár teherűrhajó szállt volna fel. Ezek voltak a nagy álmok, majd eljutunk a Marsra, aztán távolabb………  De egyenlőre nem lett ebből sem semmi. A marsi űrbázis is csak egy gondolat volt csupán.

Amstrong amikor megkerülte a Holdat az űrkomp kibocsátása előtt, a Hold árnyékos oldalát elhagyva egy rövid rádióüzenetben adott tájékoztatást arról, hogy mi van a Hold számunkra nem látható oldalán. Természetesen megpróbálta virágnyelven közölni a NASA illetékeseivel amit látott, de a szemfüles amatőr rádiócsillagászok fogták az adást. És az elfogott mondatokból az derült ki, hogy az asztronauta különös dolgokat látott a Holdon.

Állítólag a Hold másik oldalán Űrhajókat és építményeket fedezett fel, illetve élesen nem kivehetően de valamiféle emberhez hasonló lényeket. Kik lehetnek ezek, és mit üzenhettek Amstrongon keresztül a Földieknek ? Mert tény, hogy soha többé nem szállt le ember a Holdon ezenkívül. Pedig ugye van ott ásvány dögivel, ami jó lenne a Földre is.

Az érdekessége még a dolognak, hogy az a hír veti fel a fejét időszakosan, hogy talán a kínaiak vagy a japánok már a 40 -es években magas technológiával rendelkeztek és az 50 -es évekre már bizony eljutottak nemcsak a Holdra, de a Marsra is. Állítólag a Vénusz, mely igen közel van a Földhöz, a végrehajtott expedíciók között van. Állítólag sem a Vénusz, sem a Hold, sem a Mars nem alkalmas semmilyen életforma megtelepedésére és még arra sem, hogy időlegesen ember éljen ott, vagy bármilyen földi élőlény.

Ennek ellentmondanak azok a gázkromatográfiai megfigyelések, melyek meghamisítva kerülnek a nyilvánosság elé …..  Mindhárom bolygó kőzetalapú, tehát szilárd, mindháromnak van légköre és gravitációja, s mivel önmaguk tengelye körül és a Nap körül is keringenek, a légkört nemcsak a tömegük abszolút vonzása tartja meg.

Sokan őrültségnek tartják, ha valaki azt merészeli mondani, hogy e három bolygón is létezik élet, és talán van is pár ezer élő organizmus, az egyszerűtől a bonyolultig, akik már igen magas szinten gondolkodnak és magasabb a technikai tudásuk a mienknél. Van aki szerint a Marson, a Holdon és a Vénuszon is bázisok  létesültek már évezredekkel ezelőtt, de az emberek  csak pár évtizede fedezték ezt fel és léptek kapcsolatba ezekkel a lényekkel.

A Földről tehát jóval a nagyközönség tudomására jutása előtt már ment küldöttség az űrbázisokba, s hogy miért nem hozták ezt nyilvánosságra? Mert az vagy háborúkhoz vezetett volna vagy pánikhangulatba torkollna ma is. Ne gondolja senki sem, hogy a hollywoodi sci-fi produkciók írói-rendezői olyan nagy agyak, hogy  a szuperprodukciókat ők találják ki ! Ezeknek a filmeknek az ötletét a kormányok megbízott felelősei adják, mert fel kell készíteni a népet arra, hogy valóban nem vagyunk egyedül a világban. Állítólag a legnépesebb földi küldöttség a Holdon él, ahol alig kell valami védőruha , a legkevesebb a Vénuszon ahol azért nem biztos, hogy pokoli a légkör, ahogyan terjesztik a tudós urak, és a Marson is vannak már követeink évtizedek óta. Hogy milyen lények lehetnek a világ többi élőlényei, akikkel a világűr bázisai benépesültek, nem tudom, ahogyan azt sem hogy mely elemek alkothatják a szervezetük fő alkotórészeit. Mert a mienk a szén. Egyes lángelmék szerint lehet, hogy a szilícium az egyik lehetséges alkotóelem, és szinte biztos, hogy a bolygókon uralkodó atmoszféra, a  tömegvonzás, a nehézkedési erő hozzánk hasonló alkatú élőlények kialakulását preferálhatta. Tehát az emberiség már régen a világűr egyik prominens megtestesítőjévé vált.

Vannak olyan hírek, melyek szerint a világűr úttörői a múlt század 40-es éveinek végén  Dél Amerikából indultak útnak a Holdra a náci kutatási eredmények kiaknázása útján előállított igen modern űreszközökkel. Néhány információ szerint ekkor egy kirajzás történt a Földről, és mintegy 13 ezer férfi és nő indult el pioneerként az űr meghódítása céljából.

A mai holdi bázisok természetesen sokféle élőlényekkel lehetnek teli, ahogyan a többi Földközeli élhető bolygó is. Egy biztos, hogy az sem volt véletlen, miszerint toboroznak férfiakat és nőket a Marsra és pár  év múlva már oda is érhetnek. Lehet, hogy több ember kell oda, mint ahány most van, vagy lehet, hogy vérfrissítésre van szüksége annak a pár száz embernek, akiknek leszármazottai természetesen már a Marson születtek meg. Ezt persze tagadják az Űrkutatási szakértők.

 A marsi űrkompról sem nagyon szolgáltatnak teljes értékű képet a NASA szakemberei, csak retusálással torzítottakat. Reméljük, minél előbb ki fog derülni a teljes igazság erről is, és a Földön jelenleg élő földönkívüliekkel kapcsolatban is. Hiszen ahogy vannak bázisok a Föld körüli bolygókon, ugyanúgy vannak itt is , csak titkosak, bár egy két információ mindig kiszivárog, de aztán furcsa csend lesz és a kiszivárogtatókat mindig éri valamiféle baleset, amibe belehalnak vagy egyszerűen csak eltűnnek…..

Kozpontban.hu további hírek, események a nagyvilágból>>>

Szólj hozzá!

Címkék: nagyvilág tudomány

A bejegyzés trackback címe:

https://kozpontban.blog.hu/api/trackback/id/tr285884983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása